2010. szeptember 27., hétfő

Panyolai fánk

Nincsenek véletlenek. Még a Blogkóstolón Panyolai pálinkát kóstoltunk, közben mesélt Zsuzsi a szilváról, ami csak arrafelé terem meg, abból lehet főzni a legjobb lekvárt. Figyeltem én nagyon, mert érdekes volt amit mesélt, de közben járt a kezem is, mert a bagetteket formázni kellett.És kaptam is tőle egy üveg gyönyörű lekvárt.
Másnap este, amikor végre a saját ágyamba zuhantam, olyan fáradt voltam, hogy aludni sem bírtam. Kapcsolgattam a tv-t, pont akkor kezdődött Borbás Marcsi Értékmentés című műsora, épp a panyolai szilváról. Aminek a becsületes neve nemtudom szilva. Szó volt a híres pálinkáról, lekvárfőzésről, aszalásról és még recepteket is mutattak. Ott láttam ezt a fánkot. Tegnap elkészítettem az ajándékba kapott lekvárral. Nagyon jó volt!
A szokásos fánktésztát dagasztottam be, rögtön dupla adagot. Feléből hagyományos fánkot sütöttem, másik feléből a szilvalekvárral töltöttet. Úgy, ahogy a tv-ben látttam. A megkelt tésztát lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtottam, a szélére tettem egy sort a kemény, ízes lekvárból.





A tésztát visszahajtottam, majd egy pizzavágóval levágtam. Óvatosan sodortam rajta, majd félbehajtottam és a két szárát megfontam.

A szokásos módon olajat melegítettem és a megkelt fonatokat pirosra sütöttem. Fahéjas porcukorral  tálaltam.


24 megjegyzés:

Julika írta...

Hmmmm, ez nagyon jól hangzik és csodásak a fonatok ! Jut eszembe de régen sütöttem fánkot.

Icus írta...

Atya ég, de jól néz ki.
Valahonnan szereznem kell igazi szilvalekvárt. Csodás recept, köszönjük Limara.

4Gyerek írta...

Fánkkal pillanatnyilag az a bajom, hogy kelt tészta, plusszba olajban sütött, s középső lány gyomorfájásra panaszkodva nem épp ilyen nehezebb kaját kéne ennie.

Bianka írta...

Hű-ha ez isteni lehet

Macus írta...

Fánkot kéne sütni...

Nelli írta...

Fenséges lehet!Még a képen is látszik, hogy finom a lekvár is.:-)

Unknown írta...

Sziasztok! Az én uram arra a vidékre valósi, ha valakit érdekel, tudok jó szilvalekvár-lelőhelyet és pálinkalelőhelyet.
Ide írjatok: grafitmacska@indamail.hu

Judit írta...

Kedves Limara!
Ez is a szokásosan jó recept, kipróbálásra kerül a hétévégén!
Nagyon örvendtem, hogy vasárnap az ATV-n láthattalak Benneteket, sorra, hogy ki milyen finomsággal volt jelen!Nem volt kis dolog annyi péksütit elkészíteni abban az esős időben!
Különben úgy néztelek mint egy régi ismerőst, elvégre nagyon sok mindent tudunk Rólatok!
Még egyszer gratulálok!
Üdvözlettel, Judit.

hajni írta...

Szia Limara, pár hétköznapi kérdésem van. Gyönyörűeket sütsz, gratula, de ki tud megenni ennyi finomságot? Rendszeresen nézlek, és olyan gyakran van mindenféle jó, hogy nem tudom elképzelni, hány fős a család.. :) Mi hárman vagyunk a kisfiammal, aki lassan nagy kenyérhéj fogyasztó lesz, így neki külön csak kenyérhéjat sütök, majd felteszem azt is a blogomra.
Ma van az öregtészta premierem, várom a végeredményt! Tényleg nyúlós a cucc, te hogyan tisztítod ezeket a sütős edényeket? Mert nálam minden sütés egy külön mosószivacs! :)
hajni, azaz kopernikusz.blogspot.com

chriesi írta...

Istenien néz ki!

Horváthné írta...

Ez gyönyörű, mint minden, amit sütöl! Én szoktam ezt a csavarást csinálni a kiszaggatás utáni maradékokból. Sokkal finomabb, mint a kerekre szaggatott fánknak.
A lekvárral töltést csinálják kerekre szaggatott tésztából is.Igen, ennek a lekvárnak még az íze is más és cukor nélkül főzik. Nekem tegnap hoztak onnan lekvárt.

Tücsök Bogár írta...

Most a fánkot vagy a lekvárt irigyeljem ? Nagyon klassz lett :) !

Névtelen írta...

Ezt a formát a beregi (Gulács) nagymamám babának hívja, és talán így a legfinomabb a szilvalekváros fánk. És a legfinomabb szilvásgombóc is a nemtudom szilvából van, tökéletes a mérete, íze.
Jó sütögetést a lekvárból!
Annamária

Ami írta...

Ez igen! Nagyon guszta! :)

Jutka írta...

Ez gyönyörű,mint mindig!Gratulálok!

Márti írta...

Nekem is nagyon tetszik ez a csavarós fánk, biztos finom is!

meecee írta...

Limara, te süttél már fánkot sütőben? :-O

Hajni, a ragacsos tésztás edényeket én előbb kis liszttel átdörzsölöm, az leszedi majd az egész csulát, utána már könnyű elmosni.

meecee

Szemi írta...

Ez nagyon guszta, szivesen megennék most belőle párat!

Fagyal Hajnalka írta...

Kedves Limara!
Egyszerűen fantasztikus, amiket a konyhádban varázsolsz!
Amikor megkaptam a Kreatív blog-díjat, azonnal te jutottál eszembe.
Kívánok további jókedvet és kifogyhatatlan kreativitást neked a mindennapokban!
http://eveskozben.blogspot.com/

Aniko írta...

Olyan jò lenne tudni dagasztani,keleszteni sutni mint ahogy te tudsz...ez a fànk pèldàul meghaladja az èn tudàsomat...valòszinu egèsz februàrig gyakorolni fogok hogy legalàbb farsangra tudjak valami fànkot sutni...Ciao!!

Ilke írta...

Hm...
Alig várom a hétvégét.
Kb.1 éve minden receptet olvasok, rengeteget sütöttem belőlük. Már szerda van és elvonási tüneteim vannak hétfő óta.
Várom a következőt!

Limara írta...

Köszönöm szépen! nagyon kedvesek vagytok!
A tésztás edényeket én hideg vízbe áztatom, azután már könnyen lemosható:)
Anikó! Miért ne sikerülne? És ha elsőre nem tökéletes, akkor mi van? Mindenki kezdte egyszer...hajrá!:)

Limara írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Zsuzsi írta...

Ez bizony pont úgy néz ki, mint panyolai testvérei. Istenien!