2010. szeptember 17., péntek

Segítsüti - Linzerszívek levendulás citromkrémmel



Az a megtiszteltetés ért, hogy a Segítsüti őszi akciójában én is részt vehetek, egy általam készített süteményt felajánlhatok az árverésre. Az idei őszi körrel ismét két koraszülött osztályt támogatnánk, ezúttal az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikát Budapesten, és a Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáját. Mivel Szegeden születtem, a családom most is ott él, és sajnos a szegedi klinikát is ismerem, bár szerencsére nem a koraszülött osztályát, így különösen közel áll a szívemhez ez a mostani akció. Őszintén remélem, hogy ezúttal is nagyon sikeres lesz, sokan fognak licitálni, így sokat enyhíthetünk a klinikák problémáin.
Segíteni jó! Talán a legjobb érzés.
Tészta hozzávalói:
  • 30 dkg finomliszt
  • 20 dkg hideg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 7 dkg őrölt mandula
  • 1 tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 1 tk. szárított levendula
Krém hozzávalói:
  • 10 dkg cukor
  • 1,5 citrom leve
  • 1 citrom héja
  • 2 tojás sárgája
  • 12 dkg vaj
  • 3 ek. levendulaszirup

A lisztet, a kockára vágott vajat, a mandulát, és a porcukrot egy késes robotgépben morzsásra keverem, majd hozzáadom a tojást és a tojás sárgáját, valamint a levendulát. Csak annyi időre indítom újra a gépet, míg összeáll a tészta egy gombóccá. Fóliába csomagolom és minimum egy órára hűtőbe teszem, de akár 1-2 napig is pihenhet a hűvösön.
A krémhez a cukrot, a tojások sárgáját és a citromlevet jól elkeverem, lassú tűzön felmelegítem. A vajat kis adagokban teszem hozzá, állandó keverés mellett besűrítem. Hozzáreszelem a citromhéjat, beleöntöm a levendulaszirupot és jól elkeverem. A krémet hűtőbe teszem dermedni.
A lehűlt tésztát 2 mm vastagra nyújtom, majd szív alakú kiszúróval kiszaggatom. 170-180 fokos sütőben kb. 8 percig sütöm, míg szép világos színe lesz. Rácsra teszem hűlni.
A kihűlt szíveket összeragasztom a megdermedt krémmel. Porcukorral megszórva tálalom.

Kb. 30-35 db lesz belőle.

29 megjegyzés:

erika írta...

Mindig tudtam, hogy hatalmas a JÓ szíved, telis-tele szeretettel.Kívánom, hogy erre a mutatós és fini sütire sok licit érkezzen,mely által a jó szándék megvalósulhat.

Csibe írta...

Milyen szép szívecskék!...és milyen finomak :)

Brigitta írta...

Nagyon szép kezdeményezés! Igazán megható,én csak tudom,hisz érintve voltunk pár éve. Oda aztán életmentő lehet minden jó szándék.
Kívánom,hogy minél sikeresebb legyen,gyönyörű kis sütik! Köszönöm a nevükben is!:)

családi tűzhely írta...

Ezt a levendulás citromkrémet szívesen kipróbálnám.

Vesta írta...

Még sosem ettem levendulás sütit,izgalmas lehet!

Márti írta...

Nagyon guszta! sok licitálót hozzá!
A levendulaszirup izgalmasan hangzik.

bévé írta...

LIMARA!!!!!!
KÉT MILLIÓS AJÁNLATOT TETT A SÜTIDRE AZ AXA!!!!!! JUHÉJJJJJ!!!!

Névtelen írta...

Limara !
Gratulálok !!!
Ilona

dorkacsekme írta...

kétmillió sallalla :)))))))

Limara írta...

Nem térek magamhoz, ez hihetetlen!:)) Nagyon boldog vagyok!:)))

Garffyka írta...

Limara! Ajvé! Gratula!!! Kétszer is megszámoltam a nullákat, de annyi, kereken kettő millióóóóóóó!

Vali írta...

Hát ez nem semmi. Gratulálok nagyon szép.

Ildi írta...

Limara, odaát elfelejtettem: GRATULA!!!
Nagyon szép az AXÁtól is ez a felajánlás!

Névtelen írta...

juhhhhéééjjjj! gratulálok:)

Julika írta...

Gratulálok ! Ez tényleg nem semmi az AXA-tól !

Renée írta...

Ez valóban nem semmi! Gratulálok. Azt hiszem, ezt már licitálják túl...

erika írta...

Limara!!!!Gratulálok és nagyon-nagyon örülök!

Aranyalma írta...

Ó, én csak egy egyszerű "biztos ki fogom próbálni" megjegyzést akartam hagyni, mert valóban el fogom készíteni, sőt már eldöntöttem, hogy kétszer is. Egyszer a családnak, és ha ízlett, akkor egy ínyenc kollégámnak, akinek sajnos már nem jutott a házi készítésű lekváromból.

De miután látom ezt a nem mindennapi hírt, kénytelen vagyok gratulálni is... de ezt nagy szeretettel! :)

Palócprovence írta...

Wow! Gratulálok! És nagy-nagy köszönet az AXA-nak! :))

t3v, az okostojas írta...

atyavilág!

Turák Kinga írta...

húúú, ráz a hideg, egyfolytában, többször meg kellett néznem, h mennyit is ajánlottak! Gratula, Neked és köszönet az AXA-nak!!!

Névtelen írta...

Limara, nagyon gratulálok!
Hiába, aki tud, és ilyen szívvel-lélekkel végzi a dolgát, annak ilyen hívei (is) vannak!!!! Ezért nagyon megdolgoztál, nem véletlenül licitáltak Nálad ennyit! Természetesen a felajánlótól is nagyon szép, nekik köszönet a nagylelkűségért!

Üdv,
Nyestkutya

Névtelen írta...

Hú, micsoda meglepetés. Igazából semmi közöm az egészhez, hiszen sem nem sütöttem, sem nem licitáltam, de nagyon örülök az eredménynek. (Remélem, az AXA jól írta a nullákat, és nem 20.000-et akart ajánlani :) Móni

K.SZ. írta...

Limara nagyon GRATULÁLOK!!! :)
üdv.K.Sz.

Angela írta...

ÁÁÁ, most mondták be a Jazzy rádióban!

évaPécs írta...

Fantasztikus, nagyszerű, elképesztő,szívmelengető, libabőröztető, és megérdemelt eredmény! gratulálok!

Erika írta...

Ma egy párszor hallottam is a hírekben, hogy kettő millióért kelt el az egyik segítsüti.
Szívből gratulálok neked! Hatalmas elismerés!

Turák Kinga írta...

na, már nekem is van levendulaszirupom! :)
kipróbáltam a segítsütis pecséteket, Strawberry shortbreades tésztájával és a te levendulaszirupos citromkrémeddel...

Turák Kinga írta...

nagyon finom lett, bár tettem még bele 2 kanál levendula szirupot és mandula csak tejcsokis-fahéjas volt itthon :) és persze a segítsütis pecsétet használtam hozzá. Azt hiszem, h vmilyen lekvárral fogok megkenni, birsre gondoltam! :)