2009. május 23., szombat

Epres- mascarpone krémes piskótarolád

Kisfiam tegnap kérte, hogy süssek neki megint epres piskótát. Természetesen, de már kicsit unalmas, legalábbis nekem, hogy két hét alatt harmadszorra is ugyanaz a süti legyen, így más formát kerestem neki. Scofield pikótája ihlette az enyémet, nem sok változtatással.
Először a szokásos módon öt tojásból sütöttem egy kakaós piskótalapot.
Hozzávalók:
  • 5 egész tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • 13 dkg liszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 2 ek. olaj
Az egész tojásokat a cukorral addig kevertettem, míg könnyű, habos krémet kaptam. A lisztet és a kakaóport elkevertem, majd beleszitáltam a tojásmasszába, apránként, közben óvatosan beleforgattam egy habverővel. Végül az olajat is belecsorgattam az edény oldalán, majd egy-két mozdulattal azt is belekevertem.
A legnagyobb sütőlemezt kibéleltem egy sütőpapírral, rásímítottam a masszát. 180 fokos sütőben sütöttem 8 percig. Amint kisült egy konyharuhára borítottam, lehúztam róla a papírt és azonnal feltekertem. lazán, nem szorosan. Így hagytam, hogy kihüljön.
Krém:
  • 25 dkg mascarpone
  • 12 dkg fehércsokoládé
  • 1,5 dl tejszín
  • 50 dkg eper
A fehércsokoládét vízgőz fölött megolvasztottam, majd hagytam kicsit hűlni. A mascarpone-t kanalanként hozzákevertem, végül beleforgattam a felvert tejszínt is. Két evőkanálnyit félretettem a külsejéhez, a többihez hozzákevertem az apró kockára vágott epret. Néhány egész szem epret meghagytam, szintén a díszítéshez.
A kihült piskótát óvatosan kibontottam, megkentem a krémmel, visszatekertem. Külsejét vékonyan bekentem a félretett fehércsokis mascarponeval, félbevágott eperszemekkel díszítettem. A mikróban megolvasztottam egy kevés csokoládét, adtam hozzá olajat, majd a piskótára csorgattam.

47 megjegyzés:

Vesta írta...

Nem mehetnék el hozzátok gyereknek?
Lécci,legalább egy napra...

Brigitta írta...

ÁÁ,épp itt írogatok az epres piskótás posztodhoz,és akkor mit látok!!
A kisfiad igazi gurmand,nagyon igaza van,az epres sütik isteniek!
Ez valami gyönyörűen néz ki!!:))

Maimoni írta...

Hú, Limara, egyre nagyobb kísértésekbe viszed a népeket!

Ancsika írta...

Hát, most mit mondjak????? :)))) ez is megint szép lett! :)

Scofield írta...

fekszem hason, vége a filmek, frissítem a blogot és látom ezt a képet:) hmmmm, ideje felkelnem:) na de ez a piskotarolád:))))) Gratulálok és a fiadnak valóban jó ízlése van...:)

Palócprovence írta...

Szívesen megkóstolnám! :)

trinity írta...

Én egész nyárra befizetek Hozzád menüre:))))
Ezt a sütit én is elkészítem a napokban-annyira gyönyörű!!!!

lúdanyó írta...

De szép lett megint :) Hogy mennyire finom, azt sajnos csak elképzelni tudjuk... :))

erős ildikó írta...

Ez elképesztően gyönyörű! Kisfiadnak pedig egyre több rajongója van, azt hiszem!! Remek ízlésű gyermek:-)

Raindrop írta...

És még mondja valaki, hogy nem foglalkozol a gyerkőceiddel... :(
Ez valami szuperszónikusan csodás! Tökéletes! :)

Kati írta...

Mindenkinél arról olvasok, hogy neked micsoda receptjeid vannak. :) Gondoltam, megnézem, pita-recepted van-e. Hát nem megtaláltam? :p Nálad tényleg minden van!!! :) Ha megengeded, átmásolom, és holnap ki is próbálom. Köszönöm!
Gratulálok a blogodhoz, tényleg nagyon jó! Még biztosan jövök! :)

Névtelen írta...

Limara, elképesztően ügyeskezű és fantázaidús vagy!! És hogy mindenből a legjobbat hozod ki... neked nem kellenek "puccos" alapanyagok ahhoz, hogy változatos legyen a kínálatod! Bárcsak tizedennyire ügyes lennék a konyhában...

Tökéletes lehet ez a sütemény!!

Üdv,
Nyestkutya

Limara írta...

Brigitta, maimoni, Mian, Scofield, Napmátka,Lúdanyó, Palócprovence, Raindrop! Köszönöm szépen! :)) A kisfiam tényleg jó ízléssel van megáldva! A süti sokkal finomabb, mint gondoltam, a kakaós piskóta, fehércsokis krém és az eper... :))

Vesta! szívesen örökbe fogadlak! :))

Trinity! Megbeszéltük! :))
Kati! Nagyon köszönöm! Örömmel fogadlak, bármikor! :))

Nyestkutya!Na ne már! Pontosan tudom, hogy miket alkotsz a konyhádban! :)))

Scofield írta...

áruld el milyen fényképező géped van!:)

duende írta...

De gyönyörű, Limara! Nagyon szépen díszítetted, csodálatos! :)

Brigitta írta...

Limara,én valahogy az epres sütiket jobban el tudom képzelni kakaós alappal,szerintem kiemeli a krém,és az eper ízét is.

Limara írta...

Köszönöm Duende! :))

Scofield! egy egyszerű kis digitális Panasonic gépem van!

Brigitta! Így igaz! :))

Julika írta...

Hmmmm, csak nyelek nagyokat :)

Scofield írta...

akkor jól kezeled:)

Limara írta...

Á, csak a véletlen műve, nagyon béna vagyok a fotózáshoz sajnos! :(8

Névtelen írta...

Hétvégén megsütöttem ezt a sütit, nagy vendégségbe vittem. Óriási sikere volt, nem győzték dícsérni a barátaink.
Köszönöm Neked!
Nóra

Limara írta...

Én köszönöm, örülök a sikerének! :))

Mónika írta...

Megsütöttem és nagyon finom!!!Egy ültő helyünkben befaltuk.Köszönöm a receptet.:)))
Üdv.:Moni

Unknown írta...

Én egy "kis" módosítással sütöttem meg, mert az epret túlságosan szeretem önmagában ahhoz, hogy sütibe tegyem :) Így a krém citromos lett. A következő arányok osztatlan sikert arattak: az eredetileg megadott mascarpone-tejszín arányhoz egy citrom és egy lime levét csavartam, hozzátettem 1 csomag vaníliás cukrot, 2 ek cukrot. Egy kis citromlével mozsárban összetörtem 15 nagyobb mentalevelet, s ezt a "menta-kivonatot" hozzákevertem a krémhez. Ezzel töltöttem meg a tekercset. Forró nyári napokon is biztosan finom hűsítő lesz...

Limara írta...

Mennyei lehetett! :))

Névtelen írta...

Limara Kedves,
Azt szeretnem kerdezni, hogy mekkora az a "legnagyobb" tepsi amit hasznaltal a piskotahoz?
Amugy nagyon tetszik a lapod, sokmindent ki szeretnek probalni a kozeljovoben. Tegnap a tejfolos kiflid keszult el nalunk - en irot tettem bele tej helyett es nagyon finom, nagyon jo allagu lett....meg ugyis, hogy fele teljeskiorlesu liszttel csinaltam. Szep nyarat Neked es csaladodnak!
Koszonettel:
Zsici

Limara írta...

Kedves Zsici! Köszönöm szépen!:) Az író remek választás! A tepsim 30x40 cm-es:)) Üdv, Limara

Mária írta...

Nagyon jól néz ki:)

Névtelen írta...

Szia Limara!
A mascarponét mivel lehetne helyettesíteni? Kicsi faluban lakom, itt nem ismerik. Nagyvárosba pedig ritkán tudok menni. Köszi Kati.

Limara írta...

Kedves Kati! natúr krémsajttal, mint pl. a philadelphia sajt helyettesíthető.Üdv

Névtelen írta...

Szia Limara! Egyetlen terméknek sem szeretnék reklámot csinálni, de miután nem nagyon ismerem a vajakat, segítenél, hogy Te melyik fajtát használod sütéshez amit pl. a penny-ben veszel? (ez van hozzám közel). Ezer hála az oldaladért :-)
Üdv. Kata

Limara írta...

Szia Kata! A pennys tökéletesen megfelel:)

Timberke írta...

Szia Limara! Mit gondolsz, a fehér csokoládét helyettesíthetem keserűcsokoládéval a krémben? Az ugyan nem olyan édes, de egy kis cukorral ellensúlyozhatnám. A fehér csokoládé ízét nem nagyon kedvelem. Vagy talán nem is érezni annyira benne? Köszönöm.

Limara írta...

Nem, nem érződik ki a fehércsoki íze, de nyugodtan készítheted hagyományos étcsokival is, én is szoktam. De akkor sima piskóta illik hozzá, nem kakaós. :)

Timberke írta...

Köszönöm.

Névtelen írta...

Kedves Limara,
Rövid időn belül már másodszor készítem el ezt a süteményt, az eredeti recept után most hétvégén málnával is kipróbáltam és nagyon finom lett: nálam felkerült a sikerlistára :-)

Limara írta...

Köszi:))

Névtelen írta...

Kedves Limara!
Tegnap megcsináltuk ezt a szépséget. Az íze nagyon finom lett, de a piskóta az első göngyölgetésnél eltört és utána sem lett jó, úgyhogy végül az öntetbe belevagdostuk és úgy ettük. Mit ronthattunk el? Te hogy csinálod, hogy ilyen szépen egyben marad és nem törik el?
A másik kérdésem, hogy te habtejszínt vagy főzőt használsz? Ez biztos egyértelmű, de még kezdő vagyok :)
kismacska

Limara írta...

Szia! Valószínűleg túlsütöttétek a piskótát és kiszáradt. Ilyen esetben segíthet, ha a ruhát, amire majd kiborítod, előtte egy virágpermetezővel benedvesíted.
Habtejszínt:)

Borki írta...

Kedves Limara! Sűrűn látogatom az oldalat, sok jó ötletet kaptam már tőled, ma megsütöttem az egyik zsemlédet, múlt héten az express croissant-odat, de ezzel az eper-piskóta roláddal totálisan befürödtem... Mindent a leírás szerint készítve...hát... nem akarom mondani, hogy milyen lett a végeredmény, de hogy nem teszem kirakatba, az tuti! Pedig nem ma kezdtem...

Limara írta...

Sajnálom. Azt nem írtad, hogy mi volt a baj. Nagyon sokan, nagyon sokszor elkészítették már, én is gyakran sütöm gond nélkül...

Katina írta...

Drága Limara!

Megcsináltam a krémet igaz tortára halmozva, de van egy kis gond
A tejszín kis gombócokban maradt meg a mascarponés fehércsokiban. mi lehet a gond? úgy tűnt, nem vertem túl. Kézi habverővel forgattam bele. lehet hogy az volt a gond, hogy csak kanállal szabad? szerintem ehető amúgy, de kicsit fura hogy ilyen darabos:( Nem mertem tovább kevergetni nehogy összeessen a hab. De nagyon tetszik ez a krém, úgyhogy örülök ha tudsz segíteni de ahogy látom még nem volt erre panasz, nagyon ügyetlen lehetek:)

Köszi!
Kata

Limara írta...

kicsapta a mascarpone. Ez sajnos előfordulhat, ha a hozzávalók különböző hőmérsékletűek, vagy ha egyszerre adod hozzá a mascarponét! Én egy spatulát használok, a krémeket, vagy piskóta tésztát nem jó habverővel összeállítani!

Katina írta...

Hát igen, lehet hogy a csoki átmelegítette a sajtot aztán hideg volt a tejszín? 5 részletben adtam hozzá a mascarponét. ja és elfelejtetem bevallani még valamit, 100 gr. csokival és 2 deci tejszínnel dolgoztam. ezek szerint nem lehet :)

köszönöm, addig nem nyugszom míg nem sikerült:D

Linka írta...

Kedves Limara,

halas koszonet ezert a remek receptert, mar 2x sutottem meg, masodszor ribizlivel, fantasztikusan finom lett! Nagyon orulok , hogy ratalaltam a blogodra, egeszen biztosan visszatero "vendeg" leszek :)

Udv, Linka

piir írta...

Finom, de a konyharuhához hozzáragadt, így nem lehetett szépen feltekerni, több helyen is széttört és szétfeküdt utána. Sajnálom, mert épp vendégségbe vittem volna, és jó, gyors receptnek tűnt. Legközelebb sütőpapírra borítom ki, hátha, vagy nem tudom.

emoci85 írta...

Kedves piir! Porcukorral megszórod a konyharuhát, akkor nem ragad oda a tészta.