Tudom, volt már szó a kovászról, de ezt most megint muszáj megmutatnom. Pár napja sütöttem egy kenyeret, a dobozból elfogyott az öregtésztám. Nem is bántam, mert már jó tíznapos volt. A doboz széléről összekapargattam a rátapadt tésztát, hogy könnyebb legyen majd elmosogatni. De sajnáltam még ezt a keveset is kárba veszni, így elkevertem 20 g liszttel és 20 g vízzel. A hőség miatt féltem, hogy könnyen túlérik még pár óra alatt is, ezért nem hagytam a konyhapulton, hanem egyből betettem a hűtőbe. Este megnéztem, gyönyörű, habzó kovászom volt. Most 50 g lisztet és 50 g vizet kevertem hozzá, és megint azonnal ment vissza a hűtőbe. Reggelre gyönyörű aktív lett a kovász. Ismét megetettem, és hűtőbe tettem. 3 nap után már egy kenyérre való mennyiség lett. Azóta is etetgetem.
Ha kenyeret akarok sütni, akkor többet, ötven, száz gramm lisztet és vizet adok hozzá, ha csak az állapotát akarom fenntartani, akkor csak 20-20 g-ot keverek bele.
A felső képen az aktív, az alsón pedig az épp megetetett kovászom.
10 megjegyzés:
ezt neked találtam: http://deserte.ro/en/node/5167?page=1
a forma szerintem nagyon limarás - hátha tudsz vele kezdeni vmit.
Ezek a véletlenek...:D
Nagyon szeretem, hogy ennyire szemléletesen elmagyarázod. Ezért is mertem belefogni a kenyérsütésbe anno. :)))
Szia
Jól látom hogy az érett kovász kicsit nyúlós- ragadós? Nem tömör mint a kenyér?
Válaszodat előre is köszönöm!
Éva
Etetgetni a kovászt, ez aranyos.
Köszönöm!:)
kedves Éva! A kovász nyúlós, ragadós :)
Kedves Limara!
Ha valaki nálam kezdőbb, az csal vagy festi magát, az lenne a kérdésem, hogy hogy kezded, ha elfogy a kovászod? Mert itt azt írod, hogy etetgeted, de a kezdés az hogyan indul? Nemrég (1 hete) találtam meg a blogodat, egy másik blog irányított ide, és eddig csak olvasgattam ,és gyönyörködtem, de most már annyira kíváncsacsi lettem, hogy nekiveselkednék. A cél, a zsemle, ezért akarok nekikezdeni a dolognak.
Maradok 10-telettel NEDUDDGI
Engedelmedet kérem ahhoz, hogy összeszedtem azokat a dolgokat, amiket a kovásszal, illetve a péksuliban találtam, és csak és kizárólag saját tanulási célra letöltöttem magamnak egy filéba, hogy könnyebb legyen a dolgot tanulni. Az öreg kenyér, amit emlegettek róla nem találtam eddig leírást, de remélem meglelem, az biztos, hogy fent leírt kérdésem innentől kezdve okafogyottá vált, mert válaszodat megleltem a kérdésemre, részletesen, és kimerítően megtaláltam. További kérdéseimmel viszont előre is elnézést kérve, biztos, hogy zavarni foglak, mert érdekel a dolog. Most megyek olvasni, de ha nem engedélyezed a dolgok összeválogatott letöltését, a tanulás után azonnal megsemmisítem a dolgot, ezt megígérem.
Maradok 10-telettel NEDUDDGI
Kedves Neduddgi! Örömmel tölt el a tanulás utáni vágyad, hisz épp ez a cél:)) Töltsd le nyugodtan, amit csak hasznosnak gondolsz! Öregtésztanéven találod a kovászt:
http://limarapeksege.blogspot.com/2008/11/regtszta-tulajdonkppen-vletlennek.html
Köszönöm Szépen a címet, de bevallom olyan vagyok mint egy buldog, ha valami érdekel, és nem hagyom félbe, úgyhogy az imént találtam meg az öreg tészta bejegyzést. A letöltés megtörtént, a Limara pékség péksuli néven egy dokumentumba :D
Köszönettel, és továbbra is 10-telettel NEDUDDGI
Kedves Limara!
Levendula mániámban sorra készítem a receptjeid alapján a levendulás dolgaidat (szirup, szörp, fonottka, briós).
Természetesen hivatkozással közlöm őket a blogomon.
Remélem nem probléma!
Köszönettel
Bebi
www.bebitunderorszaga.blogspot.com
Megjegyzés küldése