2011. április 22., péntek

Sárga túró

















3-4 éve hallottam először erről a különleges húsvéti ételről. Szabolcsi eredetű, de nagyon sok helyen alföldinek írják. Végül is mindegy, a lényeg, hogy tökéletesen illik a füstölt sonkához és kalácshoz.
Azt hittem, a gasztroblogoknak köszönhetően már mindenki ismeri, de az elmúlt napokban olyan sokan néztek rám elkerekedett szemekkel és olyan sokszor mondtam el a receptet, hogy jobbnak látom ide is beírni.
Az elkészítése rém egyszerű. Ahány dl tej (lehetőség szerint házi), annyi tojás, kevés cukor, csipet só, mazsola. Van ahol fahéjat vagy citrom héját is reszelnek bele.
Ezt az adagot másfél liter házi tejből készítettem. Feltettem forrni egy csipet sóval, 3 ek. cukorral. Egy tálba felütöttem a 15 tojást és egy villával elkevertem, de csak annyira, hogy a sárgája szétmenjen. Nem szabad habosítani, akkor ugyanis nem lesznek a kész túróban fehér részek.
Amint mozogni kezd a tej beleöntöm a tojást és állandó, óvatos kevergetés mellett addig főzöm, míg összemegy, a savó kicsapódik. Ez pár perc. Egy levesszűrőt kibélelek egy tiszta ruhával, beleöntöm a túrót. A ruha széleit összefogom, elkötöm és fellógatom. Hagyom pár órán keresztül kicsöpögni. Ezután kibontom és hűtőben tárolom.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

29 megjegyzés:

Kati írta...

Már valahol olvastam,jól hangzik, azt mondják finom. De nem vagyok oda az édesért. Cukor nélkül is lehet csinálni, mondjuk snidlinggel?
Puszi: Kati

Timi írta...

Jól néz ki, nyami! :)

Limara írta...

Kati! Szerintem lehet:)

tapi írta...

Én a tojást fel szoktam verni, hogy ne legyenek benne fehér darabok.Mi a mazsolát nem szeretjük, viszont vaníliás cukrot teszek bele. A cukrot én kóstolgatva szoktam beletenni, nem jó ha túl édes.
Nagymamám testvérétől tanultam, mert gyerekkoromban a húsvétot mindig Szabolcsban ünnepeltük nagymamámnál.
Tényleg nagyon sokan nem ismerik, pedig nagyon finom a húsvéti ételek mellé :)

Anyucika írta...

Mifelénk sem volt szokás ilyet csinálni,én kb.8 évvel ezelőtt hallottam és kóstoltam először.Nekem nagyon ízlik,és szerintem is nagyon illik a sonkához,kalácshoz,tojáshoz....és a többi húsvéti ételhez.
Én is szoktam csinálni.

Erzsebet írta...

Ezt az ételt a görög katolikusok készítik. Először egy gimnáziumi osztálytársam kínált meg. Anyósomnál sós változatát kóstolhattuk meg. Ő egy ruszin faluban él. Az ország más területein nem ismerik. Én valahogy babrásnak tartom, még nem készítettem.

dilike írta...

@kati, lehet sósan is. több sóval kell felforralni a tejet, és lehet pl medvehagymát keverni bele.

chriesi írta...

Idén csinálok végre én is. :)

Kati írta...

Köszi. Már megvettem hozzá a jó zsíros házi tejet, és a tojást. Medvehagyma felénk csak aranyárban van, sajnos. Pedig tuti jó lenne.

Névtelen írta...

Sziasztok!

Nekünk anya minden évben csinál, nálunk édestúrónak hívják! :)

Egy tálba felaprított sült töltelékkel, főtt sonkával, főtt tojással szépen megpakolja...tormával, mustárral fogyasztva nagyon finom, páratlan húsvéti csemege! :)

Csak ajánlani tudom!

zsuzsánna és a vének írta...

Éppen most fővöget a tűzhelyen, először csinálom, ahol én éltem Szabolcsban, ott nem volt ismert. Most az édes változatot készítem, de van fönn a neten sok sós változat is.

Katalin írta...

Anyukám minden évben elkészíti ezt a túrót, és most már én is ezt teszem évről-évre a húsvéti asztalra :)
Nagyon szép!!
Mi nem édesen készítjük (egyébként az arányok stimmelnek), cukrot csak nagyon keveset teszünk bele, inkább sózzuk, de azt is csak mértékkel, alig érezhetően, mazsola nélkül.
Eddig mindig sikert aratott azoknál, akik nem ismerték a receptet :)
Jó volt látni, olvasni a túróról itt Nálad :)
Kellemes Húsvéti ünnepeket!

Tipitá írta...

Én most tettem fel a blogomra a receptet. Délután pedig készítettem egy adagot. Szatmári vagyok és mi is csináltuk gyerekkoromban!

eraniko írta...

De jó,hogy eszembe juttattad...már évekkel ezelőtt hallottam róla,de még sose csináltam...holnap lesz a napja!!!

bujdiorsi írta...

Sziasztok!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek! :)
Mi görög katolikusak vagyunk, és a nagymamám, most már az anyukám készíti minden Húsvétkor a sárga túrót. :) Minden pászkaszenteléskor vittük a szép, sárga édességet magunkkal a templomba megszenteltetni. :)Örülök, hogy láttam itt nálad, a mamámat juttattad az eszembe, ahogy ott állt a tűzhelynél és "főzte" a sárga túrót!
Köszönöm :)

Bianka írta...

Kellemes Ünnepeket :)

Zsófi írta...

Anyukám Kisnaményból származik (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Fehérgyarmattól 20 km-re), és Ő is minden évben elkészíti a sárga túrót. Nálunk ez hagyomány. Én magában eszem, szüleim pedig sonkával-kolbásszal :)! Már kész nálunk is, reggeli után muszáj volt megkóstolnom :D!
A Tied is biztos nagyon finom!

erika írta...

Nagyon gusztán tálaltad a sárga túrót, igazán kívánatos! (már nálunk is elkészült, mindnyájan szeretjük)
Szép Húsvétot kívánok Neked és Családodnak!

nemeth-ek írta...

Én még nem hallottam mostanáig erről a túróról, de nagyon jól hangzik, és biztosan finom is!
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!!!

Kata írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Neked és kedves családodnak!

Nagyon guszta a sárga túró!!

Kati írta...

Megcsináltam a sós változatot, és nagyon jó lett. Olyan sajtszerű. A finnyás nagylánykám, aki igen csak madárétkű két szeletet evett belőle indulásnak :)

4Gyerek írta...

Boldog nyuszit!

Bea írta...

Hű, ezt a héten megcsinálom én is, köszönöm a receptet!

Titi írta...

Kedves Limara!

Békés húsvétot kívánok utólag is! Szeretnélek meghívni egy játékra, de csak ha van kedved!

Részleteket itt találsz: http://ilikekonyha.blogspot.com/2011/04/husvet-medvehagymas-currys-rozskeksz-es.html

Zsiri írta...

Nagyon meglepődtem, mikor megláttam, általában rám is nagy szemekkel néznek, mikor a sárgatúróról mesélek :) Édesapám nyíregyházi, így nálunk mindig volt húsvétkor, mióta az eszemet tudom. Nagyon szeretjük. Igazi, tanyasi tojásból pedig olyan szép sárga :)

Szilabi írta...

Kérlek, gyere velem játszani! :)
http://andikezimunkai.blogspot.com/2011/04/jatek.html

Bea írta...

Szép napot!

Guszta és túrós rétes töltelékének is elmegy :)
Gyakran készítek túrót, viszont eddig úgy tudtam, hogy nem szabad forralni, csak melegíteni. Így viszont a tej mennyiségének a tizede lesz csak túró, amit igencsak sajnálok.
Szóval kedves Limara, Te azt mondod, hogy nyugodtan forraljam a tejet? A másfél liter tejből Neked mennyi túrót sikerült készítened?

Orsi írta...

Drága Limara, ehhez a poszthoz írok, mert ez a legfrissebb:D
Hát valami csodálatosak a receptjeid,eddig nem voltam nagy sütőtündér, mert mindig kemény porlós-kopogós pogácsáim lettek, a kalács túl tömör, el is ment a kedvem a sütéstől, de most terápiának elkezdem sütni pár napja a leírásaid alapján,alig bírom liszttel:DD
Fantasztikus ízű könnyű tészták, élmény sütni, a 2 évesem megszagolta a friss hajtoványt, azt mondja: anya, finom. Ezért érdemes. A férjem rosszullétig eszi a hagymás pogácsát, a 4 éves nagyfiammal együtt nyújtjuk a vajas tésztát a kakaóscsigához-most sül. Limara, köszönöm.

Névtelen írta...

Kedves Limara!

Tényleg szabolcsi recept, de a szabolcsiak éppen attól rettegnek, nehogy fehér rész legyen benne.