2010. június 26., szombat

Ribizlis piskótarolád

A nagy kisfiam születésnapjára készítettem ezt a süteményt. Nagyon szereti a piskótatekercseket, legjobban a sima lekvárosat. Ennek a ribizlis változatnak az eredetije a húgomtól ered. Ő két fehér piskótalap közé símítja a krémet. Én feltekertem és kakaós piskótával készítettem. A csokoládés íz és a fanyar ribizli nagyon jó párosítás.
Hozzávalók:
  • 5 tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • 13 dkg finomliszt
  • 2 dkg kakaópor
  • 2 ek olaj
Az egész tojásokat habosra keverem a cukorral, egészen addig, míg könnyű, lágy krém lesz belőle. Mixerrel kb. 12-15 perc. A lisztet elkeverem a kakaóporral és a tojásos masszához szitálom, óvatosan beleforgatom. Végül a tál oldaláról belecsorgatom az olajat is.
Egy nagy sütőlemezt (30x40cm) kibélelek sütőpapírral, erre simítom a masszát. 180 fokra előmelegített sütőben 8 percig sütöm.
Egy nagy konyharuhát kiterítek, kevés vizet permetezek rá (egy virág permetezővel) erre borítom a kisült tésztát. Óvatosan lehúzom róla a papírt, majd a ruhával együtt feltekerem. Így hagyom kihülni.
Elkészítem a krémet:
  • 3 dl tej
  • 3 csapott ek. búzadara
  • 3-4 ek. cukor
  • 1 citrom héja
  • 10 dkg puha vaj
  • 20 dkg leszemezett ribizli
A tejet felforralom, majd a búzadarát beleszórom. Állandó kevergetés mellett besűrítem. Belekeverem a cukrot, a reszelt citromhéjat. Tetejére egy darab folpack-ot borítok, így hűtöm ki. Ha szobahőmérsékletű habosra keverem a vajjal, majd beleforgatom a ribizlit.
A piskótát óvatosan szétnyitom, megkenem a krémmel és feltekerem. Ezután lehet díszíteni, vagy csak porcukorral meghinteni

33 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Hú, de nagyon jól néz ki! Feltétlenül megjegyzem a ribizliszezonra. :)

Pocak Panna írta...

Nagyon gusztusos! Édesanyám is szokott ilyet rendszersen csinálni a családi összejövetelekre, nagyon finom!!!

Vali írta...

Minden jót a nagy kisfiadnak.

4gyerek írta...

Boldog szülinapot az érintettnek!
ha nálunk is érne már a ribizli....nem győzne annyi teremni amennyi tervem van az idénre velük.

Brigitta írta...

Én is imádom a piskótatekercseket,bár tudnám sütni is!(:
Nagyon guszta,Istenke éltesse a nagyfiút!:)

Limara írta...

Köszönöm szépen, nagyon kedvesek vagytok!:))

andrea j írta...

Nagyon jól néz ki! Mindenképp kipróbálom, köszönöm!
Boldog szülinapot a fiadnak!

Julika írta...

Húúúú, de nagyon jól néz ki !!!! Istenke éltesse a nagy fiadat !

libi írta...

Már hiányoltam a szülinapi sütit. ;-) Nálunk is elkészült a szokásos változat Dávid örömére.

Bianka írta...

Sok boldogágot. Nagyon guszta, igazán finom

LiliBazsa írta...

Boldog születésnapot az ünnepeltnek!
Nagyon guszta ez a piskótatekercs. Nekem még soha nem sikerült, úgy döntöttem kipróbálom ezt a receptet, és tökéletes lett!! Köszönöm!!

Edit

Moha írta...

Boldog szülinapot a nagylegénynek! Pont a napokban töprengtem, hogy honnan van a ribizlis kocka receptem, meg akartam sütni.Ezek szerint a hugicádtól, még Margitkánál tanultam,azóta szeretjük. Így is finom lehet,gyönyörűek a színei a tekercsnek!

andrea j írta...

Kedves Limara! 8 perc alatt megsül a piskóta?

Limara írta...

Andrea! Igen, ez a vékony piskóta megsül ennyi idő alatt:))
Julika! Köszönjük szépen!:))
Hugicám!:))))
Bianka! Köszönjük szépen!:))
Edit! Jaj, de örülök!:))
Moha! Köszönjük! Igen, tényleg, emlékszem milyen szépet sütöttél:))

mandy tarragon írta...

Olyan karácsonyi hangulata van ennek a képnek a piros bogyóval meg a zöld levéllel a porcukorágyon :) Nagyon tetszik.

andrea j írta...

Limara kedves, köszönöm a gyors választ. Most van a sütőben!!
Te a sima piskótát is így készíted? Ha nem kakósan csinálom,változtatni kell egy kicsit az arányokon?

Limara írta...

Mandy! Lassan az idő is karácsonyra hajaz:)))
Andrea! A kakaó helyett is liszt kell, ennyi. A lényeg, hogy 1 normál méretű tojáshoz 3 dkg liszt és 3 dkg cukor menjen:))

andrea j írta...

Már ki is sült, és tényleg megsült! Nagyon köszönöm. Akkor az arány szerint lehet bármilyen piskótát készíteni, szögleteset is. Gondolom kicsit emelve az olajat is, és a sütési időt is.

andrea j írta...

Ja azt elfelejtettem, hogy több tojás esetén.

Orsi írta...

ezt ma megsütöm, ribizli híján málnával, nem hiszem, hogy sok ellenvetés lesz... :)

xlliann írta...

Sok, sok boldog szülinapot a legénynek!
Ezzel a csodás sütivel csak az lehet:)

Limara írta...

Andrea! Igen, lehet, én is úgy szoktam:) 1 tojáshoz 1,5 g olv. vaj avyg olaj kell, de én nem szoktam mérni, körbe csorgatom az edény oldalán és kész:)) Örülök, hogy sikerült!:))
Orsi! Szerintem sem lesz:)))
Jutka! Köszönjük szépen!:))

andrea j írta...

Nagyon köszönöm!!:))

Limara írta...

Szivesen!:))

Andi/cuki írta...

Gyönyörűséges!:-))

andrea j írta...

Nagyon fincsi lett!
Szeretném neked elmondani, hogy mióta rátaláltam a blogodra, a munkatársnőim is ezt nézegetik. Már megcsináltam a dán vajastésztát kiflinek, a többiek az express croassant, a karalábé főzeléket is úgy csinálom azóta, mint te. Tökéletes és finom minden étel, amit nálad találunk. Nagy csodálóid vagyunk és köszönjük a sok finom ételt!!

Limara írta...

Andrea! Nagyon örülök!:) Köszönöm szépen, nagyon jól esik a kedvességed! Örülök, ha a receptek tetszenek, nem okoznak csalódást! Szeretettel üdvözlöm a munkatársnőidet is!:))

Csibe írta...

Gyönyörű, és milyen finom lehet! Szeretem a ribizlis sütiket (is) :))

Névtelen írta...

Kedves Limara

Előre is elnézést kérek a kérdésért és biztosan sokan a fejükhöz kapnak majd. Kezdő vagyok a konyhában és nyálcsorgatva olvasom a blogodat és szeretném elkészíteni őket (pl.express croassant), de nem tudom, hogy pontosan mit takar a vaj. Te mit használsz?

Köszönöm Ági

Limara írta...

Csibe! Köszönöm szépen!:))
Kedves Ági! Nem baj, ha a fejükhöz kapnak, mindenki elkezdte valamikor...:) A vaj lehet teavaj vagy márkázott vaj, én pl. a Lidl-ben veszem az utóbbit. Üdv

Katina írta...

szia!
mennyire sűrű? kell hogy legyen széle a tepsinek? mert olyanom nincs, csak ilyen sütő LAP az tényleg lap...

Limara írta...

Az enyém is csak kb. 1,5-2 cm magas...piskóta tészta egyébként:)

Limara írta...

Az enyémnek sincs széle, mindössze másfél cm magas ha van...:)