2009. október 12., hétfő

Sült céklakrémleves

Tegnap hárman három féle levest ettünk. Szombaton főztem zöldborsólevest vajgaluskával, a kisfiam azt ette amíg csak volt. Céklamániám levesben is jelentkezett, magamnak azt főztem, sültcéklából. Nagyon finom lett, annyira jól esett, hogy délután is rájártam. Próbálkoztam már régebben céklalevessel, de egyik változat sem jött be eddig. Igaz, mindig nyers céklát reszeltem vagy vágtam apróra, hol tejjel, hol joghurttal. Most sült céklát használtam és kókusztejet kevés chilit, így már igazán kellemes, harmónikus lett az íze, legalábbis nekem.
Hozzávalók:
  • 1 kis fej lila sonkahagyma
  • 8-10 db szílva nagyságú cékla
  • 0,5 l zöldség- vagy húsleves
  • 2 dl kókusztej
  • 1 mk. chilipor
  • só, fehérbors
  • balzsamecet krém
Sajnos a céklát nem mértem le, milyen súlyú volt. Egy alufóliával bélelt tepsibe tettem a nagyobb szílvanagyságú céklákat, majd egy másik fóliával szorosan lezártam. 200 fokos sütőben kb. 50 perc alatt puhára sült. meghámoztam, 8-10 db-ot a leveshez félretettem.
Lila sonkahagymát használok, mert az íze lágyabb mint a vöröshagymáé, de természetesen ez ízlés kérdése. Finomra vágtam, majd kevés olajon megpároltam. A darabokra vágott céklát hozzáadtam, sóztam, borsoztam, chilivel fűszereztem. felöntöttem a húslevessel és a kókusztejjel, összeforraltam. Símára turmixoltam. Tálaláskor kókusztejjel díszítettem és balzsamecet krémet csepegtettem rá.
Férjem pedig Chili&Vanília vöröslencse krémlevesét kapta, nagyon szereti:


9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Marcsi!

Köszönjük a sütit és a kenyeret is!
Nagyon finomak voltak,ügyes vagy.
De mikor nem?

Puszi Nektek!

Ildikó

szepyke írta...

Jesszusom, ez a kép!
Gyönyörűűűűűű!

Macus írta...

Mind a kettő ínycsiklandóan gyönyörű!

Edó írta...

Te jo eg Limara, ez mesesen szep,mintha egy draga festmeny lenne!Szerintem nekem is nagyon bejonne izre is..Le a kalappal,olyan gyonyoru.(nem mintha meg lennek lepve:))

lúdanyó írta...

Nagyon jó a kép: olyan mint egy fehér papucsállatka :) A leves is nagyon finom lehet :)

Flat Cat írta...

De nagyon szeretem! Csak én tejföllel készítem! De így is nagyon finom lehet, még sose próbáltam, szóval itt az ideje! :)
Lúdanyó! Papucsállatka... Bár nem is értem, miért vagyok meglepődve. (egyébként jogos, tényleg úgy néz ki! :) )

Zsófi írta...

Drága Limara!
Meg csináltam a csokis-céklás kosárkákat:)
A végeredmény nem néz ki szerintem olyan rémesen,de a krémet jól el szúrtam és ezért nem igazán jött be.Meg csinálom majd újra,mert nem adom fel:)
Enyhén szólva "kicsit "sok céklát tettem bele.60g helyett 60dkg...
:(
Ha gondolod nézd meg milyenek lettek az enyémek:)
Kíváncsi lennék a véleményedre,hogy nekem miért dőltek el a kosárkáim sütés közben????
Köszönöm:)

jutkaditka írta...

Azt hiszem elírás van a receptben. A 0,5 dl húslé ugye fél liter akar lenni, nem fél deci?
Régóta tervezem megfőzni, azt hiszem ma lesz a napja:)

Limara írta...

Igaz, köszönöm szépen, javítottam! :)