2009. január 18., vasárnap

Bosch dícsérete-piskótatészta pillanatok alatt

Férjem joghurtortát kívánt. Szoktam piskóta nélkül is készíteni, főleg nyáron, de most úgy gondoltam, jó alkalom a Bosch gépem tesztelésére, mivel piskóta tésztát még nem készítettem vele. Meg kell mondjam, minden várakozásomat felül múlta.
Mindig egész tojásból keverem ki a tésztát, még Stahl Judittól láttam, talán az első főzős műsorai egyikében mutatta. 1 tojáshoz kell 3 dkg cukor és 3 dkg liszt. A régi, hagyományos forgó tálas mixerrel 15-20 percig is tartott, mire könnyű, habos krémmé keverte az egész tojásokat a cukorral. A bosch gépemnek ez 3 percébe került. Gyorsan beleszitáltam a lisztet, csorgattam bele kevés olajat és ment is a 180 fokos sütőbe 8 percre.

Piskóta tészta:
  • 5 egész tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • 15 dkg liszt
  • 3 ek. olaj
Az egész tojásokat addig keverem a cukorral, míg, könnyű, habos krémet nem kapok. Beleszitálom a lisztet, majd a tál oldaláról belecsorgatom az olajat, kicsit összeforgatom. Sütőpapírral kibélelt tepsibe simítom, 8 perc alatt készre sütöm 180 fokos sütőben.
Stalh Judit a műsorában megemlítette, hogy egy teáskanál sütőport is tehet bele, aki nem bízik eléggé magában. Nos, én kipróbáltam kétszer, mindkét piskóta a kukában végezte. Először felfújódott, majd mint a lufi ki is pukkadt, ronda, szalonnás piskóta lett. Szóval sütőport NEM kell bele.
Joghurttorta:
  • 6 dl joghurt
  • 6 ek. cukor
  • 2 ek. zselatinpor
  • 3 dl  tejszín
  • 25 dkg piros bogyós gyümölcs (lehet mirelit)
A joghurtot, cukrot, zselatint összemelegítettem. Vigyázni kell, nehogy felforrjon, csak olvadjon el a cukor. A tejszínből addig kemény habot vertem,majd a joghurtba forgattam.
Mivel a nagy fiam csak a sima piskótát eszi, egy nagy tepsiben sütöttem meg, így abból vágtam ki a torta formával megegyező kört. A maradék maradt neki.
A kivágott piskóta karikát a kapcsos torta forma aljába tettem, erre öntöttem a joghurtos krémet. Először csak felét simítottam bele, kiraktam a mirelit bogyós gyümölccsel.  Hűtőben dermesztem.



25 megjegyzés:

Gesztenye receptjei írta...

Limara!

Csodásan néz ki!

most megyek keresek valamit a kamrában :-)))
gesztenye

"saját levében" írta...

Azért a sütődet is veregesd hátba, ez az ő dicsősége is!

Limara írta...

Igazad van, ő a másik nagy kedvencem! :))

Köszönöm Gesztenye!:))

Millie írta...

KI fogom próbálni ezt a módszert is! Csodás a tortád!

Limara írta...

Köszönöm Millie! :))

Gesztenye receptjei írta...

Limara!

Kitehetem a linkedet a blogomra?
Köszi : gesztenye

Limara írta...

Persze, nyugodtan! Köszönöm! :))

Vali írta...

Kérek egy szeletet. Beteg vagyok, elkaptam uncsimtól.

starfi írta...

hihetetlen, miket készítesz:) nagyon jól néz ki!:D

Névtelen írta...

Limara!

Szép lett a piskótád, bár sajnálom, hogy volt ami a kukába végezte.

Nekem is van egy hasonló piskótám

hozzávalók:
6-8 egész tojás (mikor mekkora a tojás)
3 dl kristálycukor
5 dl finom(sima) liszt
1 cs. sütőpor
1/2 citrom héja leve

Az egész tojásokat felütjük és jó habosra kikeverjük a cukorral (fehéredésig). Csinálhatjuk robotgéppel vagy kézi habverővel is. Belekeverjük a citrom levét és a finomra reszelt héját, majd a sütőporos lisztet. Ha géppel csináljuk mehet bele egyszerre, ha kézzel kanalanként szórjuk bele.
Tepsibe öntjük és 180 fokon húsz percet sütjük ill. tűpróba.

Én nem szeretek külön habot verni meg belekevergetni, ezért nekem ez a piskóta így tökéletes géppel felverve.
Egy a lényege a tojást és a cukrot nem kell sajnálni jól felhabosítani.

Ha van kedved próbáld ki.

bigacsiga2 / Kata

Limara írta...

Vali! sajnálom, hogy beteg vagy, rohanok hozzád egy egész tortával! :)) Jobbulást!

Starfokker! Köszönöm! :))

Bigacsiga! köszönöm a receptet, kipróbálom! :))

dia írta...

Kedves Limara!
Nemrég bukkantam a blogodra, és ezer köszönet a receptekért, mivel soha nem voltam a kelt tészták nagy barátja, azaz sosem sikerültek igazán, de a receptjeid miatt újra nekivágok:-) Viszont piskótareceptre nekem (is) van egy nagyon bevált, hadd osszam meg veled ezt: először a fehérjét verem habbá, ebbe megy annyi evőkanál cukor, ahány tojásból készül, majd a sárgák, végül szintén annyi evőkanál liszt (csipet sütőporral elkeverve), ahány tojás. Még soha nem esett össze és pillekönnyű tészta lett belőle.
További sok sikert a sütögetés terén (és még jövök vissza finomságokért hozzád)!

Unknown írta...

Szia!

Én is elkészítettem a sütit, hát nagyon-nagyon fincsi lett. Nekem sajna valószínűleg csak sütőporral lesz jó a piskótám, mert anélkül hát borzasztó lett. De azért még aznap elfogyott, nagyon fincsi lett. Nem cukrász vagy véletlenül? :)

Névtelen írta...

Szia! Nem baj a sütőpor, a lényeg, hogy jó lett! :)) Nem, nem vagyok :))

Névtelen írta...

Szia Limara!
Nagyon sok recepted elkészítettem már, nem kevés sikerrel. Köszönöm!
Most azt kérdezném, hogy egy kapcsos tortaformához milyen arányban kell sütni ezt a piskótát a joghurttortához? Remélem érthető voltam ;-)))
Szia, Csetbox

Limara írta...

Szia Csetbox! Köszönöm! :))
Én úgy szoktam, hogy a piskóta csak egészen vékony legyen a joghurt alatt, kb. 3-4x vastagabb a joghurtréteg, de egyébként ez ízlés kérdése:))

Névtelen írta...

Tisztelt Limara!


Nagyon finom joghurt torta,egy pici limet is reszeltem a krémbe,igazi üdítős,frissítő szelet.Köszi Limara

Jess írta...

Szia Limara!

Szeretném megkérdezni, hogy jó e hozzá a zselatin fix is?

Gitta

Limara írta...

Szia Gitta!
Sosem használtam még, így bizonytalan vagyok. Ha lehet melegíteni akkor valószínűleg.

Ildikó írta...

Szia! én is így csinálom a piskótát-a Stál Judittól lestem el én is-Ki próbálom ezt a joghurtos verziót is mert én túrótortát szoktam csinálni-bár ahhoz omlóstészta kellene alulra de piskótára cseréltem

Névtelen írta...

Szia Lima..nagyon jók a receptek..de nekem kicsit gumislet a piskota,vajont mért!!??? koszi

Limara írta...

talán túlsütötted....

Gáborné írta...

Szia!
Egy receptversenyen nyertem egy Bosch gépet :) Tényleg nagyszerű találmány, azonban még egész tojással nem csináltam piskótát... Itt a Húsvét - itt az alkalom :) Köszi

annamaria0831 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
annamaria0831 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.