Néhány napja kaptam egy levelet, hogy van-e káposztás kenyér receptem. Akkor még nem volt, de az ötlet tetszett, megálmodtam hozzá a formát és tegnap el is készítettem. Arra gondoltam, hogy egy olyan formázással mutatna jól, amiben a káposzta egy része a tészta felületére kerül, így sütés közben ott karamellizálódik, az íze és az illata intenzívebb lesz. Ezért a beaucaire kenyér formáját választottam.
Hozzávalók:
aktív kovászhoz:
- 2 dl víz
- 20 dkg finomliszt
- 20 dkg kovász vagy öregtészta
- 1 dkg friss élesztő
A hozzávalókat alaposan elkeverjük, legjobb rögtön a kenyérsütőgép üstjében, majd legalább 2 órán át letakarva érleljük.
Míg pihen a kovász elkészítjük a tölteléket. Egy kisebb fej káposzta negyedét lereszeljük, egy mokkáskanál sóval elkeverjük. Tíz percig pihentetjük. Egy edényben kevés olajat melegítünk, egy tk. cukrot karamellizálunk rajta. Rátesszük a kinyomkodott káposztát és aranysárgára pirítjuk. Kihűtjük.
a tésztához:
- az összes kovász
- 30 dkg BL 80 liszt
- 10 dkg tk. tönkölyliszt
- 2 tk. só
- 2 ek. olaj
- 2 ek. burg.pehely
- 2 dl író
A kenyérsütőgépbe mérjük az összes hozzávalót, majd a dagasztás programmal összeállítjuk a tésztát. Kikapcsolt gépben vagy kiolajozott kelesztőtálban duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát óvatosan egy enyhén lisztezett felületre borítjuk. Téglalap formára igazítjuk, egy éles késsel kettévágjuk. A tölteléket az egyik tésztára terítjük. A másik tésztával befedjük, majd hosszában négy egyforma darabba vágjuk.
Egy nagyobb abroszt belisztezünk, átemeljük a tésztákat, majd letakarva kb. 40-45 percig pihentetjük.
Ezalatt a sütőt 220 fokra előmelegítjük.
Két tésztát egy vékonyabb falap, vagy kiváló erre a célra egy masszívabb tányéralátét, segítségével sütőpapírral bélelt sütőlemezre átemeljük, úgy, hogy a vágott élével legyenek felfelé. 30-35 perc alatt gőzös sütőben készre sütjük őket, félidőben a hőfokot 200 fokra mérsékeljük.
Ezután ugyanígy járunk el a másik két tésztával is.
Rácsra tesszük hűlni őket.






9 megjegyzés:
Nagyon jól néz ki ez a káposztás kenyér!!!
hm, nekem van receptem káposztás pogácsára, nyersen megy a tésztájába a szeletelt káposzta. Szerintem nagyon finom.
Petra
Gratula Marcsi nagyon zép lett.
Én már a karira gyúrok: szamócalekváros-diós linzert sütöttem. Mit mondjak, meglátszik rajta-rajtam,h. Téged olvaslak
Köszönöm!:)
Petra! Átsül? Nem marad nyers?
Ildikó! Ne is mond, rajtam is....:))
jaj, a karácsony mindjárt itt van, a jövő héten már mézeskalácsot kell sütnöm....
A káposztás kenyered tiszteletére, ami engem mitagadás a legszentebb nőiségünkre emlékeztet: )
http://szerelmemsanghaj.hu/blog/?p=1571
Mónika
Nagyon guszta lett ez is. Vadászom az írót.( Bocs, ez félreérthető volt: a tésztához valót, semmiképpen sem a blogszerzőt!)
Mónika! :))
Medóra! Ma reggel vettem a Sparban :)
Édes Limara!
Feltettem a szöveg mellé a habcsókkalácsod képét, nagyon illet a gondolathoz... Remélem, nem gond, jött is rá komment szépen... : )
Szeretettel ölellek,
Mónika
Nem, köszönöm szépen:)) Máris nézem! :)
Megjegyzés küldése